Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Ez a szalézi hivatás - reggeliztetős tábor Óbudán

Ez a szalézi hivatás - reggeliztetős tábor Óbudán

Ez a szalézi hivatás - reggeliztetős tábor Óbudán

2014-07-03 Csütörtök   |   #Magyar Tartomány   |   ARCHIVÁLT

Közel öt éve, 2009 őszén kezdődött a reggeliztetés Óbudán, az ott reggelizőknek szervezett nyári tábor is már a negyedik alkalommal zajlik. Még Vitális Gábor atya indította, aki felismerte, hogy a gyermekek egy része éhesen, reggeli és tízórai nélkül megy iskolába. „Nem tudtak figyelni, veszekedtek, hogy kié a szendvics, éhesek voltak" – ecsetelte Gábor atya a körülményeket.


Nagyon nehéz, szegény családokból jöttek, anyaotthonokból, nincs apjuk, másiknak nincs anyja, nagyon sok mindenük hiányzik – de pont velük kell foglalkoznunk, hiszen ez a szalézi hivatás – fogalmazta meg Biet Pál atya. Az első lépés, hogy a gyomor legyen tele, vagy legalábbis ne legyen üres, legyen játék az udvaron, ami az evangelizálás első helye, és onnan bemennek a templomba is. Fejlődnek a gyermekek, a hitük is fejlődik és egy idő után már fontos lesz nekik, hogy a reggeli előtt imádkozzanak.

 


Vitális Gábor atya a reggeliztetés legnagyobb csodájának azt nevezte, hogy a közel öt év alatt nem volt olyan nap, amikor ne tudtak volna valamit adni a gyermekeknek:


„Mindig jött valaki, aki segített, és hozott pont annyit, ami a következő időszakra elég volt. Sok ilyen történet van. A legemlékezetesebb az első év végén történt, az év zárásakor 400Ft maradt meg. Igazából sok mindenre nem elég, talán üres zsemlét lehetett volna venni belőle. Az utolsó augusztusi napig ott volt az asztalomon ez a 400Ft és másnap indult az iskola és indult volna a reggeliztetés is. Erre az utolsó nap délutánján bekopogott valaki az irodába, hogy 'Hoztam egy kis összeget, mondjuk a reggeliztetésre.' – a borítékban százezer forint volt. Ez pont elég volt kihúzni az amúgyis kritikus szeptembert, amikor még a szülők sem tudják, hogy mire költsék a kevéske pénzüket."

- Honnan jöttél ide:
- Óvodába járok, Békásmegyerre.
- És innen mész minden reggel óvodába?
- Igen, busszal.
- Minden reggel itt eszel?
- Nem, van, amikor később kelek fel.
- Otthon finomabb a reggeli, vagy itt?
- Itt jobb enni.
- Régóta jársz ide?
- Nem, nemrég ismertem meg.
- Kivel jöttél először? Édesanyáddal?
- Nem, egy másik, egy új anyukával...

 

Most a tábor alatt különlegesen bőségesnek számító reggeli fogadta a gyermekeket: zsemle megkenve margarinnal, rajta egy szelet párizsi és egy fél kockasajt. Rácz Enikő, aki a kezdetek óta segíti a kezdeményezést arról mesélt, hogy azért nem mindig tudnak hasonlóan bőséges reggelit adni, néha az uzsonna a probléma, de amióta az Önkormányzat is felismerte a kezdeményezés szükségességét és anyagi támogatással is hozzájárult, azóta tudnak néha akár szalámit is vásárolni. „Volt olyan, hogy csak háztartási keksz volt a szekrény mélyén, akkor ezt adtuk teával. Azoknak, akik amúgy otthon semmit sem tudnak reggelizni, ez is finom volt." Most, a tábor alatt a reggelin kívül tízórait, ebédet és uzsonnát is biztosítanak a gyermekeknek.

 


A tábornak több célja is van: egyrészt a szalézi evangelizáció, közösségépítés, másrészt olyan dolgokat tapasztalhatnak meg a gyermekek, amikre addig nem volt lehetőségük. Ilyenkor egy héten át minden nap játszanak, tanulnak hitről, emberségről, Don Boscoról és eljuthatnak számukra különleges helyekre: állatkertbe, a környező hegyekre, erdőkbe és nyár lévén természetesen strandra is. Mindez jelképes összegbe, fejenként 200Ft-ba kerül a résztvevőknek: "csak, hogy legyen értéke"- fogalmazott Pál atya.
 


A reggeliztetés az iskolaidőben minden nap 7-8 óra között van Óbudán. A gyermekek reggelit és elvihető, becsomagolt tízórait kapnak. Segíteni elsősorban anyagiakkal lehet. Az adományokat át lehet adni személyesen Tran Si Nghi Ferenc igazgató atyának, vagy az Erste Bank 11991102-02116754-00000000 számlaszámára befizetni a „reggeliztetés" szó feltüntetésével.

 

Olyan természetbeni adományokat is örömmel elfogadnak, ami uzsonnaként adható a gyerekeknek: kenyér, gyümölcs, zöldség, üdítő, keksz, sütemény, sajt, méz, péksütemény...


Reméljük, hogy továbbra is lesznek jó és adakozó emberek, akik segítenek!

 

Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

8. Szalézi Zenetábor és 1. Szalézi Zenetábor MINI

8. Szalézi Zenetábor és 1. Szalézi Zenetábor MINI

#Magyar Tartomány 2024-05-08, Szerda

Kedves Fiatalok, kedves Szülők! Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Don Bosco Szalézi Társasága szervezésében megrendezésre kerülő Szalézi Zenetábort, mely..

Stégner Tamás SC temetése

Stégner Tamás SC temetése

#Magyar Tartomány 2024-05-08, Szerda

Fájó szívvel, de a Jóisten akaratában bízva tudatjuk, hogy a 38 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Stégner Tamás szalézi munkatárs temetése 2024...

„Mi Isten álma rólam?” - XXX. Szalézi Ministránstábor

„Mi Isten álma rólam?” - XXX. Szalézi Ministránstábor

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Szeretettel várunk az immár 30. alkalommal megrendezésre kerülő Szalézi Ministránstáborba, melynek idei mottója Don Bosco 10 gyémántos álma nyomán: Mi Isten..

„Bezzeg a mi időnkben...” - STÉG Szalézi TóFesztivál 2024

„Bezzeg a mi időnkben...” - STÉG Szalézi TóFesztivál 2024

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Eseményünkre szeretettel várunk, ha betöltötted a 18-at és nem múltál el 35, akár ismered a szaléziakat, tagja vagy/voltál bármilyen közösségnek,..

„Egy, kettő, ÁLOM!” - BoscoFeszt 2024

„Egy, kettő, ÁLOM!” - BoscoFeszt 2024

#Magyar Tartomány 2024-05-07, Kedd

Szeretettel várunk a BoscoFesztre minden fiatalt, aki betöltötte a 14. életévét és már befejezte a 8. osztályt, de még nincs 19 éves, elfogadja a fesztivál..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Közzétették a krakkói ifjúsági világtalálkozó logójátA spanyol pap, aki menekültek ezreit mentette meg >